A KTE-ről
A Közlekedéstudományi Egyesület 1949-ben önkéntes társuláson alapuló tudományos egyesületként - a MTESz tagegyesületeként - országos társadalmi szervezetként jött létre, 1999 óta közhasznú egyesületként tevékenykedik.
Az Egyesület Alapszabálya céljai közt említi a közlekedéstudomány elméleti és gyakorlati művelésének, fejlődésének elősegítését, - eredményeinek közzétételét, népszerűsítését, a közlekedési kultúra fejlesztését, a társadalom biztonságos közlekedésre nevelését, a magyar közlekedéstudomány nemzetközi együttműködésének elősegítése.
Az említett egyesületi célkitűzések megvalósításának hasznos eszközei a rendszeresen szervezett szakmai tanácskozások, konferenciák, melyek egyenes folytatásai az 1896-ban megrendezett I Magyar Országos Technikus Kongresszusnak, valamint az 1906-ban szervezett Városi Mérnökök I. Kongresszusának.

A Közlekedéstudományi Egyesület szervezésében az első hazai részvételű tanácskozást 1952-ben rendezték Útügyi Ankét címen, a fő téma az útkorszerűsítés és az építés gépesítése voltak.
Az Útügyi Napok sorozata a Közlekedésépítési Tagozat Közúti Szakosztálya szervezésében 1971-től rendszeresen változó vidéki helyszíneken 2013-tól folytatódóan, előre meghatározott, aktuális tematikus tartalommal kerül megrendezésre.
A Nemzetközi Útügyi Konferenciák helyszíne hagyományosan Budapest. A Konferenciák nemzetközi érdeklődésre számot tartó témákat tárgyaltak 10-15 országot képviselő előadókkal, 200-300 fős közönséggel, országos intézmények vezetőinek védnökségével.
A Közlekedéstudományi Egyesület a német, osztrák, olasz, lengyel, cseh, szlovák, horvát, szlovén, görög és macedón társegyesületek között tagja a Közlekedéstudományi Egyesületek Európai Platformjának (European Platform of Transport Sciences [EPTS]).
Idén közösen megrendezésre kerülő XV. EPTS és X. Nemzetközi útügyi konferencia várhatóan magas szakmai színvonalat lesz képes nyújtani az eseményen részt vevő előadókkal, nagyszámú közönséggel és országos intézmények vezetőivel.
Reméljük a június elején tartandó konferencia megfelelően fogja szolgálni a közlekedéstudomány hazai és nemzetközi fejlődését, a közös értékeink és szakmai kihívások megjelenésével a nemzetközi szakmai kapcsolatrendszer építése és ápolása mellett.
További információk a KTE-ről itt találhatók: www.ktenet.hu. Facebook: https://www.facebook.com/kozlekedestudomanyi/



